|
Mottó
„Eljött az idő, hogy megerősítsük az Emberiség alapvető egységét, és hogy azért dolgozzunk, ami egyesít bennünket, nem pedig azért, ami megoszt”.
Az alapgondolat, amely elindította ezt a kezdeményezést az volt, hogy a világ már nem képes az eddig megszokott módon működni. Szemléletváltásra, összefogásra van szükség. Alapítványunk legfontosabb feladatának tekinti a jóakarat megnyilvánítását, a tudatos gondolkodás és cselekvés segítését, terjesztését! Hiszünk abban, hogy a bennünk megszülető változás és az alulról induló kezdeményezések sok embertársunknak tudnak segíteni. Nem utolsósorban valljuk, hogy ezen változások „tóba dobott kavicsként“ számos további gondolatot, tettet képesek elindítani olyanokban is, akik még nem tudják, vagy nem látják, hogy a rendelkezésükre álló szerénynek gondolt eszközeikkel – akár másokkal is összefogva - milyen segítséget is tudnának adni, és mindezzel milyen hatalmas szunnyadó energiákat képesek felszabadítani.
Energiáink jóakaratú felszabadításával, hasznosításával és tudatosításával nagymértékben hozzájárulhatunk a globális tudatváltáshoz.
A szemléletváltás szükségessége A pénz új szemléletű megközelítése Kezdeményezések Hidak program, mint háttér A "Légy része az áramlásnak - Teremts lehetőséget!" projekt létrejötte, megvalósulása
|
|
Bővebben...
|
|
|
Célja a múltban ismert támogatás vagy adakozás, azaz az „adni öröm“ érzetén túl az „én is tudok tenni valamit, hozzá tudok járulni más emberek, vagy csoport, alapvető igényeinek kielégítéséhez, boldogságához“ gondolatának - azaz a megosztás, illetve a jóakarat szellemének - erősítése, valamint minél szélesebb körben való terjesztése.
A program keretében 50 000 Ft-os alapok képzésére nyílik lehetőség, mely alapokat kis, önszerveződő közösségek kreatív módokon gyűjtik. Az egyes alapok - a jóakarat hordozójaként - lehetőséget nyújtanak egy másik kis közösség tagjainak támogatására, akik így munkájukkal, képességeik kibontakoztatásával a jóakarat hullámát tovább gördítve támogatni tudnak, egy másik közösséget, egy nemes célt.
|
|
Bővebben...
|
Nagyon sokunknál a fiókban a forgalomból már kivont magyar vagy külföldi bankjegyek, vagy éppen olyan külföldi utazásból megmaradt pénzek bújhatnak meg, amelyek még érvényesek ugyan, de amelyeket már valószínűleg nem használunk fel. Ezek az elfekvő készletek így csupán papír és fém darabok, és értelmüket vesztve hevernek nálunk.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Számos lehetőség kínálkozik a programban való személyes részvételedre
|
|
Bővebben...
|
|
Itt olvashatsz a programhoz kapcsolódó eddig megvalósult eseményekről. (feltöltés alatt!)
|
|
Bővebben...
|
|
ELHOZHATOD, AMIRE MÁR NINCS SZÜKSÉGED, ELVIHETED, AMI MEGTETSZIK, ÉS MINDEZZEL MÉG SEGÍTHETSZ IS MÁSOKNAK! A Jóakarat bazár egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít a "Légy része az áramlásnak - Teremts lehetőséget!" programunk keretében 50 ezer Forintos alapok képzésére. A programról itt olvashattok bővebben.
A már nem használt, de jó állapotú, és másoknak még hasznos holmijainkat (ruhát, könyvet, növényt, cipőt, övet, bizsut, stb...) elhozzuk (a bazár napján), egyberakjuk és 100-300-500-1000 Ft-os, vagy akár egyedi kategóriákba soroljuk. A tárgyakból mindenki kedvére válogathat. Az így befolyt összeg a fenti program segítségével mások életében támogatásként jelenik meg. A megmaradt tárgyak természetesen (amennyiben erre igény van) visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz, vagy adományként eljuttatjuk azokhoz, akiknek szükségük van rá.
|
|
|
|
|
|