| Tanulás |
|
A mai oktatási rendszer a hangsúlyt elsősorban a tárgyi tudásra helyezi, és nem a világ megismerésére. Míg a múltban a cél „gondolkodó” egyének létrehozása volt, a jövőbeli cél, a tudás birtokába jutott emberiséget képessé tenni rá, hogy a megszerzett tudást - a megértés segítségével - bölcsességgé alakítsa, hogy ez által „teljesen meg/felvilágosodott” legyen. Az együttműködésnek, együttérzésnek (könyörületnek), és a szeretettel párosult bölcsességnek kell átvennie a verseny, az ön-érvényesítés és az elkülönülés helyét. Az új típusú, azaz holisztikus oktatás szemlélet az elé a kihívás elé állít bennünket, hogy értékeinket a modern életre jellemző könyörtelen materializmus, verseny, önimádat, kapzsiság és a mesterségesen gerjesztett esztelen fogyasztás helyett más irányba tereljük. Az oktatás célja az élet tiszteletére, az élet megbecsülésére kell, hogy irányuljon, az ártatlanság, a tisztaság, és az egyszerűség ma olyannyira hiányzó tisztelete mellett. Alapítványunk - e szellemben - kiemelten fontosnak tartja az oktatás, a továbbképzés szerepét. Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek meg kell kapnia a képességeinek, érdeklődésének megfelelő tanulási lehetőséget. A hozzánk fordulókat szeretnénk segíteni abban is, hogy képesek legyenek átlépni a tanulással kapcsolatos, általában saját maguk állította akadályaikat, és hogy tudásuk élővé, a tanulás pedig örömforrássá, a megoldások keresésévé váljon, és önbizalmat hozzon. A tanulásban elért önbizalom (amely más szóval hit a megoldási képességben, saját erőforrásaink használatában) az élet egyéb területeire is hatással van, és másoknak is hiteles példaként szolgál. Mai „modern” világunkban a nyelvtanulás, a számítástechnika, valamint az internet-használat fontos szerepet kap az emberi kapcsolatokban, a megfelelő információk megszerzésében, és magában a tanulásban is, ezért alapítványunk ezeken a területeken a jelentkezők igényeire szabott egyéni illetve csoportos tanulási lehetőséget kínál a fent leírt szellemiségben.
A délutánok célja, hogy egy tea melletti beszélgetés közben minél élőbbé váljon a már meglévő nyelvtudás. A beszélgetés lehetőséget biztosít arra, hogy tanuljunk egymástól, gyakoroljunk, és persze segítsük is egymást. Mivel fontos, hogy kis csoportban, hasonló tudásszintűek találkozzanak, az egyes alkalmakon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!!! „Önszerveződő” csoportokat is szívesen látunk. Ha szeretnétek részt venni ilyen gyakorló beszélgetéseken, Schweickhardt Zsuzsát keressétek az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen vagy a 70/316-49-13-as számon. Kérjük, 1000 Ft-tal támogassátok ezeket a beszélgetéseket és ezzel a JÓAKARAT KÖZ-PONT tevékenységeit. |

